Az én piacom

AZ ÉN PIACOM akció keretében vásárlók, gasztro szakemberek és kereskedők gondolatait osztja meg a Fény Utcai Piac csapata. Velünk is miniinterjút készítettek.

1. Mióta árusít a Piacon?

Novemberben nyitottunk, éppen a koronavírus járvány második időszakának kellős közepén. Az éttermek működésének korlátozása nem segítette a kezdést, ugyanakkor a lassú tűzön, több mint 15 órán át főzött alaplé a hűvös téli napokon csúszik a legjobban. Amellett, hogy egy forraltborhoz vagy meleg teához hasonlóan felmelegít, termékünk a hosszú főzésnek köszönhetően rengeteg tápanyaggal rendelkezik, így valódi immunrendszer-erősítőként szolgál. Jó nézni, ahogy az emberek a bevásárlást követően az üzletünk előtt megpihenve, egymással beszélgetve kortyolják egészséges alaplevünket.

2. Mit szeret a Fény Utcai Piacon?

A piacnak még fiatal szereplői vagyunk, igaz a legfiatalabb bolt titulust néhány hete megörökölték tőlünk. Mindenesetre azt gyorsan tapasztaltuk, hogy egy remek közösségről van szó, mindenkivel megtaláltuk a közös nevezőt és rendszeresen vásároljuk „szomszéd” termelők, vállalkozók portékáit, ahogy ők is állandó vendégeik lettek. A piac lüktető, zsibongó hangulatát eladói szemszögből pillanatok alatt megkedveltük. A Fény Utcai Piacon ráadásul az alaplé is tökéletesen otthon érzi magát. Elkészítéséhez éppen olyan friss, egészséges termékekre van szükség, ami az árusok asztalain megtalálható. A bevásárlóknak pedig rengeteg ételhez (mártások, krémlevesek, rizottó…) nélkülözhetetlen hozzátartozóként szolgál az alaplé – ami eddig hiányzott a piacról.

3. Van-e olyan kedves, vicces története, amit szívesen megosztana az olvasókkal?

Egyik szombat reggel el voltunk havazva az alaplé mellé választható ízesítések készítésével, amikor őstermelők kopogtattak az ajtón, hogy jöhetnek-e már. Elmondták, hogy reggel 6 óta arra várnak, hogy kinyissunk és egy finom, forró alaplevet kóstolhassanak. Mostanra tradícióvá vált, hogy szombatonként az ő kopogtatásukra nyitjuk ki az üzletet.

 

Az interjú megjelent a Fény Utcai Piac Facebook oldalán.

Alaplé Bár - feltölt energiával, kollagénnel, ásványi anyagokkal