Leveslelőhelyek

Leveslelőhely, levesező!? 

A Funzine a hűvös téli napokon levesleső szemmel járta körbe Budapestet. Kóstoltak, ízleltek, beszélgettek és kihirdették a 11 legjobb lélekmelengető levesezőt. Nem csoda, hogy az Alaplé Bár is helyet kapott a kezdőcsapatban.

Íme, amit rólunk írtak:

Egy pohár gőzölgő egészséget kínál a budai Alaplé Bár, amelynek „vidd és idd” koncepciója azonnal belopja magát az ember szívébe. Tavaly novemberben tárták szélesre Lövőház utcai üzletük ajtaját, alig néhány héten belül pedig már arról szóltak a hírek, hogy délutánra elfogyott az összes alaplé a nagy érdeklődésnek köszönhetően. Bárjukkal új trendet szeretnének meghonosítani, mégpedig a 15 órán át, kíméletesen főtt, immunrendszert erősítő, pohárban és üvegben is kérhető erőlevesek fogyasztásának hagyományát. A csodaleveket önmagában és ízesítve is kérhetjük, felhasználhatjuk egy-egy finom étel elkészítéséhez, de séta közben kortyolgatva a Citrusost, a Betyárost, a Keletiest vagy épp a Szégyenlőst, régi mégis új, egészséges felfedezést tehetünk az alaplevek birodalmában.

A teljes lista: Alaplé Bár, Boldog Bögre Leves & Pasta Bár, Gatto Macchiato Gasztrokávézó, Gulyás Tunkoló Büfé, Hokedli, Műhely Egyetem Café, PastaSuppa, Ramenka, Tökmag Vegan Street Food, Vietnámigulyás, Vin.Vin City.

A cikk megjelent a Budapest Funzine magazin februári számában, online itt olvasható:

Alaplé Bár - feltölt energiával, kollagénnel, ásványi anyagokkal