
Vadas egyszerűen
Hozzávalók 4 személyre:
– 60 dkg marha fehérpecsenye
– 0,5- 1 liter marha alaplé
– 2-3 szál sárgarépa felkarikázva
– 1 szál petrezselyem gyökér felkarikázva
– 1 nagyobb fej vöröshagyma
– 1-2 gerezd fokhagyma
– mustár ízlés szerint
– 1 dl fehérbor
– olaj
– só
– bors
– babérlevél
– kevés cukor (opcionális)
– tejföl (opcionális)
– citrom facsart leve (opcionális)
Elkészítése:
Serpenyőben kevés olajat forrósíts fel, tedd bele a vékony marha szeleteket és néhány perc alatt pirítsd meg mindkét oldalukat. Ezután sózd, borsozd, add hozzá a szeletekre vágott zöldségeket, a fűszereket, és öntsd rá az alaplé egy részét. Tedd a serpenyőre a fedőt és kicsi vagy közepes lángon párold a marhahúst. Amikor elfő az alaplé, pótold.
Ezt addig folytasd, amíg a hús teljesen megpuhul. (kb. 1-1,5 óra). Nemsokkal a vége előtt add hozzá a fehérbort, de hagyj időt annak, hogy az alkohol elpárologjon belőle. Ha kész a hús, vedd ki és tedd félre. Szedd ki a léből a babérlevelet, és a levet öntsd át egy mélyebb edénybe, ahol botmixerrel turmixold simára. Ekkor add hozzá a mustárt is, illetve ha úgy érzed, hogy szükséges, füszerezd ízlésed szerint. Rakhatsz hozzá egy kevés tejfölt, citromlevet is. Ha kevés a leve, adj hozzá még alaplevet, esetleg vizet. Annyi folyadékot adj hozzá és addig turmixold, amíg szép homogén szósz állaga lesz. Mi gluténmentes barnarizslisztből készült pennét főztünk hozzá.